Főtér

Hajnalok hajnalán patán volt, hisz egy percet sem késlekedhetett. Nem engedhette meg magának a lustaság fejedelmi érzését, hisz várta kötelessége. A Ponyville-i főtérre ma két, számára kedves póni érkezését várja. Cherry Blossom es Cunning, csikókorának oly kedves barátairól rég nem hallott már, s a mai nappal együtt, immár majd’ egy hete alig aludt az emiatt érzett izgatottság miatt. Nagyon reménykedett benne hogy a ket, kedves kis póni hűen tett ígéretéhez, a mai napon valóban meglátogatja őt.
S ha jobban belegondol, már ekkor gyanakodnia kellett volna érkezésük felől. Hisz se tegnap, sem pedig ma nem kapott semmiféle visszajelzést leutóbbi levelére. Fejét erre a gondolatra azonnal megrázta. Nem! Lehet hogy elkallódtak a válaszok. A ponyville-i új póstás póni bizonyára elfelejtette felvenni azokat, netalán elhagyta, esetleg más címère szállított őket. Igen. Bizonyára ez az oka mindennek.

Egy gyors fogmosás, sörény és farok zselézés után kilépett aprócska lakásából. Ha édesapja és édesanyja tudnak, hogy ő, mint Diamond leszármazott, miféle ház tulajdonosa, valószínűleg levegő után kapkodva, napokig szörnyülködnének. A gondolat megmosolyogtatta, s egy pillanatig visszanézett lakàsára. A kis zömök, egyszerű, fából épített házikó messze nem volt a Canterlot-i pompához kèpest. A maga már már nevetségesen egyszerű megjelenése miatt szerette azonban ennyire. Neki erre volt szüksége. Nem hianyolta az életéből a pompát, a fényűzést, ès a folyamatos elvárásokat, szabályokat.
Széles mosollyal, büszkén bólintva vette az irányt a kedves kis főtér felé. Lábait magasra emelve, peckesen ügetett be a színre, s minden számára ismerős pónit üdvözölt. A levegőben csodálatos illatok terjengtek, melyektől hasa azonnal felmorrant. Így adta tudtára, hogy ő bizony enne valamit. No de vajon mit? Ma reggel is egy édes almáskertből hozott almával indítson, vagy ezúttal kóstoljon meg valami különlegességet? Fejét tanácstalanúl kapkodva, állt meg végül egy virágokat áruló póni lány bódéja mellett. Csak az ételre bírt jelenleg koncentrálni. Kopogtak a szemei.

- Szeretne egy csokor tulipánt, szíve kancájának, uram? – szólította őt meg egy kedves, vékonyka hang.

Tulipánt? Uuhh, a múltkor milyen finom maffint evett a cukrászdában... Ha jól emlékezett, annak is valami tulipánokkal kapcsolatos fantázia neve volt... A hasa ismét hangos követelőzésbe fogott.

- Igen, igen, nagyon szeretném, biztos finom, köszönöm! – egy gyors mosolyt villantva fizetett a póninak, majd pillamtott körbe.

A barátait sehol sem látta egyenlőre. Sebaj. Legalább reggelit sikerült már szereznie magának. Lehervaszthatatlan mosollyal fordult immár teljes testtel a bódé és a megvásárolr süte... virágcsokor felé? Lábjegyzet Diamondnak: Legközelebb egyél otthon, mert még a végén minden nap csokrokkal térsz majd haza.
A kérdés már csak az, mit kezdjen ezekkel?