Sugarcube Corner

-Szombat este, hétfő reggel, Sütiért megy a póni, jó kedvvel.. Nem éppen a legjobb.
Motyog maga elé, miközben a belépőjét tervezi, ahogy majd kitárja az ajtót és belépve minden szempár rászegeződik és tapsolják ujjonganak és kivételesen nem a hátsóján röhögnek. Persze kit érdekel, az is nevetés, igaz kárörvendő, de hát a legszebb öröm, mert nincs benne irigység. Nap nap után inkább nevessenek, de a meggyes pitéről csokiöntettel nem mond le! Hahh!
-Szombat este, hétfő reggel! Csokis megyes pite minden.. kedvvel?...
Vágdik ki az ajtó és halkul el a hang az ezüstös sörény alatt, majd gyorsan inkább az egyik sarokba teper, mert hát na, a belépő nem éppen a legfényesebbre sikerült. Leülve egy asztalhoz cincogja el a rendelését, majd próbál hevenyészett vigyort csalni fehér orra alá. Nem, nem fog menni ez a "én leszek a kedvelt ünnepelt star a héten". Akkor valami mást kell kitalálnia.
-Törd a fejed, törd a fejed..

Magam sem tudom merre vészen az út, bolyongok fel s alá falucskámban mikoron jó illatok szele csapja meg orrom s elmémet arrafelé viszi. Ismerem eme helyet itt dolgozik az a hiperaktív póny is. Elég idegesítő jellem, ám most nem törődök vele. Bemegyek s valami visszafogott, szinte natúr süteményt kérek, majd körbenézek. Telt ház van ily időben s nem is csodálom, ám hirtelen megpillantok a sarokban egy ifjú csikót, magányosan gubbasztott s majszolt valamit, tökéletes társaság nékem.
Elindultam felé, s letettem elé az asztalra étkem, majd élesem meghajoltam az ifjú hölgy előtt mielőtt megszólaltam:
- Üdvözletem néked szép hajadon, engedélyét megkapom e, hogy társaságában fogyaszthassam el eme pár falatnyi csodát?
Szeretem mikor a pónyk meglepődnek stílusomon, ám most nem foglalkoztam vele. Csendet s nyugalmat kerestem étkem elköltésében, ezért rámosolyodtam ifjú társamra, s amennyiben elfogadja a csatlakozási kérelmemet, csendben elkezdek falatozni.

Még talán patájával is püfölné fejét, ha meg nem kapná addigra a csokis meggyes pitéjét, mit most unottan félretolva piszkálgat és bököd, csak hogy kiguruljanak belőle a lufikra emlékeztető piros, gyümölcsdarabok. Húú ez az lehetne lufi, rózsaszín csoda, habos mákos.. csak ne utálná a rózsaszín minden formáját ebben pillanatban. Még a meggy darabjaira is ráhúzogatja a csokifolyást nehogy kilátszódjon. Észre sem veszi hogy bárki is felé tartana, csak az újabb édességre vonja fel szemöldökét, mikor amaz landol az asztalon. Amaz? Eme? Remek lészen ezen szórákozási és viselkedési forma. Halvány pírt ölt orcája és kissé szemlesütve áll fel, majd hajol meg éppen csak ahogy hölgyekhez illendő a pukedli előtt.
-Üdvözletem. Szívem repes, kérem, foglaljon helyet és tiszteljen meg társaságával az Úr.
Majd mivel nem akarja várakoztatni jelenlegi asztaltársaságát leül és halványan mosolyogva visszavonul az étkező készség sarkára majszolni tovább, hisz amíg az Úr eszik, hogy is zavarhatná nyugalmát, holmi fecsegéssel.

Hálás voltam a csöndért amivel a kisleány megajándékozott, így mikor elfogyasztottam étkem, megtöröltem a szám s kedvesen asztaltársamra néztem, s ismételten meghajoltam, miközben bemutatkoztam.
- Elnézést faragatlanságomét, hogy csak most nyílik nevem magyarázatára ajkam. Solar Galery mellyel megajándékoztam magam, s melyet oly büszkén forgatok nyelvemmel.
Kedves tekintettel ekkor a szemeibe nézett s folytatta:
- Megtisztelne ama keggyel, hogy elárulja ön is a nevét?

Micsoda megtiszteltetés, egy igazi nemes póni ül itt nála és eszik. Még sosem látott nemes pónit enni, vagy inni, aludni, beszélni, pislogni, nyelni, levegőt venni, mosolyogni, mérgeskedni.. egy szóval még nem látott nemes pónit, csak olvasott róluk. Ha épp nem lenne ily módban, mint amilyenben leledzik, bizony szája tátva bámulná Ő nemességének minden mozdulatát. Így viszont be kell érnie illatával és kisugárzásával mi körüllengi egész lényét. Próbál egy ütemeben falatozni nemesebbik társával, hogy egyszerre töröljenek szájat és végezzék be feladatukat e helyt.
-Kérem, én részem a bocsánatkérés, hisz szintúgy elmaradt nevem említése. Örvendek Solar Galery, ha megengedi, Lumin Shade, szolgálatára. Engedelmével egy kíváncsi, apró, jelentéktelen póni türelmetlenségét ha elnézné, szabadjon megkérdeznem, mily megtiszteltetés hozta Önt eme vidékre, a csillogó pompából, Canterlottból? Mert bizonyosra veszem hogy a Hercegnő udvarából méltóztatott érkezni.

Elmosolyodom a lány kérdésén, általában sokkal negatívabb véleményekkel szokott illetni a többi pony, ám tetszett ez az üdítő változatosság.
- Modorom megtévesztő lehet, ám én a vadon szülötte vagyok, de igen, sokat jártam már gyönyörű fővárosunkban. Továbbá nem illendő ily szavakat használnod mint jelentéktelen. Minden pony egyenlő, ki eme világ levegőjét szívja.
Nem is tudom mikor társalogtam ennyit valakivel utoljára.
- Az ittlétem oka változó. Tényleg Canterlottból jöttem, ám nem ott élek, de lehet felszívtam valamennyit az ottani pompából. Ha egyszer nagyobb leszel, s elmész világot látni, megérted, hogy ez a kis város, Ponyville valahogy különleges, s mindig visszavágyik ide a pony.
Elmosolyodom újra, s megkérdem:
- És téged merről fújt a szél, Lumin Shade? Egyébiránt gyönyörű neved van!

A tányért óvatosan félretolva az asztal szélére fakadt apró, illedelmes mosoly a szürke ábrázaton. Először apró nemet intve, majd elpirulva a fej nyitotta szólásra a szájat.
-Mik meg nem történhetnek, hisz ily pompás csődört nevelt a vadon, ki hitte volna. Irigylem Önt, hogy a pompa fővárosában oly sokszor megfordulhatott, ám igaza van illetlen dolog volt ama szót kiejtenem. Mélységes sajnálattal kérem bocsánatát, mentségemre legyen mondva nem volt alkalmam úri neveltetéshez. Teljesen egyet értek Önnel, hogy minden pony egyenlő, hogy is képzelhettem máshogy.
Kicsit oldalra is fordítja fejét, hogy eltakarja tekintetét mi megfontolatlan gondolatait tükrözhetné a másik felé. Csak a kérdésre adott válaszkor néz újra társalkodó partnerére az illemszabályokat követve.
-Ponyvillei születésűnek vallhatom magam, s így még hogy soha nem hagytam el, már megértem mily nagyszerűen kiemelkedő eme város és kedves olyannyira szívemnek hogy talán csak Canterlott vonz egy egészen aprónyit. Egyszer majd tanulni vágynék oda, édes anyám és mélyen tisztelt apám mondogatja mindig, hogy csiszolatlan drágakő lennék és hát mivel mással tehetném családom büszkévé ha ezt az egyenetlenséget tanulással és szorgalommal csiszolhatnám.
Arcán halovány pír jelenik meg a második mondatra és újra csak kénytelen tekintetét elfordítani.
-Ön.. ön túl kedves, zavarba hoz. Igazán nagyon szépen köszönöm.